Apa ma reggel elindult dolgozni, de a buszt lekéste...
Mivel itthon volt 2 hétig betegállományban, nem tudta, hogy 10 perccel korábban indulnak a buszok, így aztán visszajött és kocsival kellett mennie a munkahelyére.
Kicsit beparáztam, mert minden segítség nélkül maradtam itthon: se Apa, se kocsi és mennem kell nst-re...
Csak reméltem, hogy majd nem pont most folyik el a magzatvíz a buszon..., meg ilyesmi...
Felkeltem 6-kor, hogy készülődjek és éreztem, hogy kicsit feszül a hasam, de annyira nem izgattam magam, mert már pár hete éreztem hasonlókat (bár inkább esténként...).
Elindultam a buszhoz (7 óra körül), de már útközben úgy éreztem, hogy már nem feszül a hasam, hanem sokkal inkább fáj!
Csak reméltem, hogy majd nem pont most folyik el a magzatvíz a buszon..., meg ilyesmi...
Felkeltem 6-kor, hogy készülődjek és éreztem, hogy kicsit feszül a hasam, de annyira nem izgattam magam, mert már pár hete éreztem hasonlókat (bár inkább esténként...).
Elindultam a buszhoz (7 óra körül), de már útközben úgy éreztem, hogy már nem feszül a hasam, hanem sokkal inkább fáj!
A buszon ülve már hívtam Apát, hogy akkor most beszélgessünk, tartson szóval, mert azt hiszem fájásaim vannak.
Telefon segítségével mértem az időt és úgy tűnt, percenként fájt a hasam.
Kicsit furának tartottam azt, hogy épp, hogy elkezdődött és már 1 perceseknél járunk, ezért úgy gondoltam, hogy ez még nem az, amire várunk...
Beértem nagy nehezen a kórházba, de akkor már úgy fájt a hasam, hogy alig bírtam feljutni a 3. emeletre (persze szokásomhoz híven nem lifttel, hanem gyalog).
Mikor odaértem, mondtam a szülésznőnek, hogy mit érzek és megerősített abban, hogy bizony nekem fájásaim vannak, méghozzá úgy 2-3 percesek!
Nst után megnézte a doki bácsi a méhszájat és azt mondta, hogy nyílik!!!
Kérdezte, hogy vittem-e a cuccost magammal, de mivel hirtelen busszal kellett bemennem, az nem volt nálam. Mondta, hogy akkor húzzak haza érte és irány a szülőszoba.
Beértem nagy nehezen a kórházba, de akkor már úgy fájt a hasam, hogy alig bírtam feljutni a 3. emeletre (persze szokásomhoz híven nem lifttel, hanem gyalog).
Mikor odaértem, mondtam a szülésznőnek, hogy mit érzek és megerősített abban, hogy bizony nekem fájásaim vannak, méghozzá úgy 2-3 percesek!
Nst után megnézte a doki bácsi a méhszájat és azt mondta, hogy nyílik!!!
Kérdezte, hogy vittem-e a cuccost magammal, de mivel hirtelen busszal kellett bemennem, az nem volt nálam. Mondta, hogy akkor húzzak haza érte és irány a szülőszoba.
Egyből hívtam Apát, hogy pakoljon és induljon értem, megyünk a csomagért, aztán szülünk.
Vártam Apára eleget a kórház parkolójánál, mert alig bírt Gödöllőről kijutni (útépítés/átépítés van). Közben meg egyre jobban fájt a hasam. Már alig bírtam magammal. Apa is mondta, meg anyósom is, hogy forduljak vissza, jó helyen leszek én a kórházban, Apa egyedül is haza tud menni a cuccosért, de amilyen makacs vagyok, maradtam és vártam!!! A fejembe vettem, hogy még hazamegyek és nem hagytam magam lebeszélni.
Apa csak nem akart megérkezni...
Apa csak nem akart megérkezni...
Elindultam a buszmegállóba és találtam egy buszt, ami pár perc múlva indult volna. Úgy gondoltam, hogy hazamegyek azzal, addigra majd Apa is hazaér, de már annyira fájt a hasam, hogy már a mellettem álló néni is furcsán nézett rám. Biztos megijedt, hogy ott szülök a buszmegállóban... ;-) :-O
Megint hívtam Apát, akkor már elhagyta Aszódot, így visszamentem a kórház parkolójába és vártam tovább. Nagy nehezen megérkezett és száguldoztunk hazafelé! Elég kellemetlen volt már ülni a kocsiban, borzasztóan fájt a hasam...
Hazaértünk, bepakoltunk, de akkor már nagyon kellett mindenhova támaszkodnom.
Amilyen gyorsan jöttünk hazafelé, olyan gyors ütemben száguldoztunk is vissza a kórházba.
A kórházban már nem lépcsőztem, de valahogy a lift sem akart odaérni. Szólt egy ápolónő, hogy menjünk, majd ő felvisz a személyzeti lifttel, mert már elég látványosan kínlódtam.
Felértünk végre és becsengettünk a szülőszobára. Kaptam egyből egy klassz kis rucit - egy "szép" kórházi hálóinget ;-) , majd ezután jött a többi kellemes dolog (beöntés...).
(Délelőtt 9-kor már 2 ujjnyira nyitva volt a méhszáj).
Miután elvégeztem a dolgomat a wc-n, felvettek minden adatot. Kérték tőlem a lánynevet is, de mondtam, hogy arra 1000 %, hogy nem lesz szükség... ;-)
Ezután jött a doki bácsi is, megnézte, hol tartunk és úgy döntött, hogy burkot repeszt. Ömlött a magzatvíz, ami már nem volt tiszta... Máté fiam már jól belekakilt.
Felkerültem a szülőágyra, bekötötte a doki bácsi az infúziót, amiről először azt hittem, hogy megkaptam a "gyorsítót", de később kiderült, hogy az csak ásványi anyagokat tartalmaz... ;-)
Megint hívtam Apát, akkor már elhagyta Aszódot, így visszamentem a kórház parkolójába és vártam tovább. Nagy nehezen megérkezett és száguldoztunk hazafelé! Elég kellemetlen volt már ülni a kocsiban, borzasztóan fájt a hasam...
Hazaértünk, bepakoltunk, de akkor már nagyon kellett mindenhova támaszkodnom.
Amilyen gyorsan jöttünk hazafelé, olyan gyors ütemben száguldoztunk is vissza a kórházba.
A kórházban már nem lépcsőztem, de valahogy a lift sem akart odaérni. Szólt egy ápolónő, hogy menjünk, majd ő felvisz a személyzeti lifttel, mert már elég látványosan kínlódtam.
Felértünk végre és becsengettünk a szülőszobára. Kaptam egyből egy klassz kis rucit - egy "szép" kórházi hálóinget ;-) , majd ezután jött a többi kellemes dolog (beöntés...).
(Délelőtt 9-kor már 2 ujjnyira nyitva volt a méhszáj).
Miután elvégeztem a dolgomat a wc-n, felvettek minden adatot. Kérték tőlem a lánynevet is, de mondtam, hogy arra 1000 %, hogy nem lesz szükség... ;-)
Ezután jött a doki bácsi is, megnézte, hol tartunk és úgy döntött, hogy burkot repeszt. Ömlött a magzatvíz, ami már nem volt tiszta... Máté fiam már jól belekakilt.
Felkerültem a szülőágyra, bekötötte a doki bácsi az infúziót, amiről először azt hittem, hogy megkaptam a "gyorsítót", de később kiderült, hogy az csak ásványi anyagokat tartalmaz... ;-)
Apa kérdezte, hogy majd kimehet-e kávézgatni, de a szülésznő közölte vele, hogy ne akarjon ilyesmit csinálni, mert mindjárt szülünk! Apa meg jól meglepődött... ;-) :-)
Az infúzió bekötése után felkelhettem és Apával együtt vajúdhattam tovább. Figyeltük a gépet is és amikor jöttek azok a fájások igen csak belekapaszkodtam Apa kezébe (szerintem már lilult is neki a végére, de nem panaszkodott...;-) ).
Nagy ritkán rápillantottam az órára, szerintem nem tudatosan és azt vettem észre, hogy borzalmasan repül az idő. Délelőtt 9 körül értünk vissza a kórházba és onnantól mintha megkergültek volna az óramutatók!
Nekem meg csak fájt és egyre jobban fájt! Amikor már az első felvonás vége felé jártunk, mondták, hogy most akkor jöhet az oxitocin. Na ekkor lepődtem meg, mert azt hittem először, hogy az van az infúzióban... de addig nem kellett, mert oxitocin nélkül is elég szépen tágultam.
Egyszer csak elérkeztünk a végéhez! Jöttek a tolófájások. Az első néhány fájás nem volt az igazi. Elég sokszor leállítottak, mindig csak azt mondták, hogy várunk még 2 fájást, de én már alig bírtam tovább.
Az infúzió bekötése után felkelhettem és Apával együtt vajúdhattam tovább. Figyeltük a gépet is és amikor jöttek azok a fájások igen csak belekapaszkodtam Apa kezébe (szerintem már lilult is neki a végére, de nem panaszkodott...;-) ).
Nagy ritkán rápillantottam az órára, szerintem nem tudatosan és azt vettem észre, hogy borzalmasan repül az idő. Délelőtt 9 körül értünk vissza a kórházba és onnantól mintha megkergültek volna az óramutatók!
Nekem meg csak fájt és egyre jobban fájt! Amikor már az első felvonás vége felé jártunk, mondták, hogy most akkor jöhet az oxitocin. Na ekkor lepődtem meg, mert azt hittem először, hogy az van az infúzióban... de addig nem kellett, mert oxitocin nélkül is elég szépen tágultam.
Egyszer csak elérkeztünk a végéhez! Jöttek a tolófájások. Az első néhány fájás nem volt az igazi. Elég sokszor leállítottak, mindig csak azt mondták, hogy várunk még 2 fájást, de én már alig bírtam tovább.
Nagyon nehéz visszatartani ott és akkor a dolgokat, ráadásul a légzéssel is problémáim akadtak, mert arra se nagyon tudtam odafigyelni, de azért segítettek a körülöttem levők.
A doki bácsi szorgalmasan nyomta a hasamat, aztán mikor dolga akadt a lábaim környékén, akkor mondta a szülésznő Apának, hogy tegye szépen a hasamra a kezét és nyomja (a doki bácsi helyett).
Apa pislogott nagyokat, de állta a sarat: rátette a hasamra a kezét ugyan, de nem éreztem, hogy nyomta volna ;-)
Hát persze...honnan tudta volna, hogy mennyire kell és hogyan... ! ;-)
Az egyik fájásnál megkaptam az érzéstelenítőt és jött a vágás. Mindig ettől féltem a legjobban, de kiderült, hogy ez az egyetlen, amit nem is lehet érezni! :-)
Apa azt mondja, hogy 20-25 percnél nem tartott tovább a második felvonás, de nekem úgy tűnt, mintha órák teltek volna el, miután felpakolták a lábamat... :-O
Végre szóltak, hogy látják a bébi fejét. Elérkeztünk oda, hogy kibújt Máté buksija, aztán a válla, majd kicsusszant mindene. Ezt én úgy éreztem, mintha az egész gyerkőc egyszerre csúszott volna ki. Valami nagyon érdekes érzés volt...
Megszülettünk 12 óra 25 perckor... egy új család született meg!!! :-)
A szülésznő szerint azért volt nehéz kibújnia a Kistökösnek, mert az egyik keze ott volt a fejénél (na ezt éreztem én 3 napja a hólyagomnál, csinálta a kijáratot magának és ott maradt a keze...). Szalutálva akart megszületni, azt mondták, tábornok lesz belőle! :-p
Miután kibújt Máté, rátették a hasamra. Ott ordított nekem egy csupasz kis emberke... Hát ez valami csodálatos dolog! Egyből megszűnik minden fájdalom!!!
Apára meg rá kellett szólni, hogy fényképezhetne már.
Az egyik fájásnál megkaptam az érzéstelenítőt és jött a vágás. Mindig ettől féltem a legjobban, de kiderült, hogy ez az egyetlen, amit nem is lehet érezni! :-)
Apa azt mondja, hogy 20-25 percnél nem tartott tovább a második felvonás, de nekem úgy tűnt, mintha órák teltek volna el, miután felpakolták a lábamat... :-O
Végre szóltak, hogy látják a bébi fejét. Elérkeztünk oda, hogy kibújt Máté buksija, aztán a válla, majd kicsusszant mindene. Ezt én úgy éreztem, mintha az egész gyerkőc egyszerre csúszott volna ki. Valami nagyon érdekes érzés volt...
Megszülettünk 12 óra 25 perckor... egy új család született meg!!! :-)
A szülésznő szerint azért volt nehéz kibújnia a Kistökösnek, mert az egyik keze ott volt a fejénél (na ezt éreztem én 3 napja a hólyagomnál, csinálta a kijáratot magának és ott maradt a keze...). Szalutálva akart megszületni, azt mondták, tábornok lesz belőle! :-p
Miután kibújt Máté, rátették a hasamra. Ott ordított nekem egy csupasz kis emberke... Hát ez valami csodálatos dolog! Egyből megszűnik minden fájdalom!!!
Apára meg rá kellett szólni, hogy fényképezhetne már.
Apát annyira magával ragadta a látvány, hogy még a kattintgatásról is megfeledkezett (legközelebb fogadunk fényképészt is... ;-) ).
Aztán elvágta a köldökzsinórt! :-) Azt mondta, nehezen lehetett elvágni! Vagy rossz volt az olló!? ;-)
Ezután elvitték a bébit, megméregették, meg minden és még egy pillanatra visszahozták bebugyolálva.
Utána megszültük a méhlepényt. Ezt nem is nevezném szülésnek, mert szinte úgy, ahogy volt, kihúzta a szülésznő. Egyben volt, nem volt vele semmi gond!
Nemsokára megérkezett a doki bácsi is sapkában, maszkban és elővette a varrókészletét. Nem fájt, de nem volt kellemes. Próbálta a plasztikázott méhszájat is nagyjából hasonlóra csinálni, mint szülés előtt volt...
Ezután jött a 2 órás szülőszobai megfigyelés. Nem rövid 2 óra, de most valahogy gyorsan eltelt.
Apa és a szülők kint várakoztak a folyosón és a megfigyelés után kitoltak hozzájuk tolókocsiban.
Volt egy gyors élménybeszámoló, aztán beköltöztettek a szobámba...
Köszönet Dr. Horváth Gábornak és Böbe szülésznéninek, hogy világra segítették Mátét!!! :-)
Utána megszültük a méhlepényt. Ezt nem is nevezném szülésnek, mert szinte úgy, ahogy volt, kihúzta a szülésznő. Egyben volt, nem volt vele semmi gond!
Nemsokára megérkezett a doki bácsi is sapkában, maszkban és elővette a varrókészletét. Nem fájt, de nem volt kellemes. Próbálta a plasztikázott méhszájat is nagyjából hasonlóra csinálni, mint szülés előtt volt...
Ezután jött a 2 órás szülőszobai megfigyelés. Nem rövid 2 óra, de most valahogy gyorsan eltelt.
Apa és a szülők kint várakoztak a folyosón és a megfigyelés után kitoltak hozzájuk tolókocsiban.
Volt egy gyors élménybeszámoló, aztán beköltöztettek a szobámba...
Köszönet Dr. Horváth Gábornak és Böbe szülésznéninek, hogy világra segítették Mátét!!! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése