Egy pillanatra sem hunytam le a szemem egész éjszaka...
Aludhattam volna este 10-től kb. fél 3-ig, ehelyett pislogtam és járt az agyam.
Fél 3-kor felkeltem, nagy fáradtan megcsináltam Máténak a kaját és azon gondolkodtam, vajon megeszi-e, ugyanis már nagyon régen nincsenek éjszakai étkezések...
Nem is cseréltem pelust, egyből megmutattam neki a cumisüveget és csodák csodájára be is vágta a 180 ml tejcsit. Félálomban megkajált és azt hittem, utána majd visszaalszik, de ez nem így történt!
Jól érezte magát, harcolt a vizilóval, sikongatott az ágyában (de nem teljes hangerővel, biztos tudta, hogy Apa még alszik).
Még a fejvédőt is leszedte, pedig oda volt kötözve a rácshoz...
Mivel Máté eléggé aktív volt, már vissza sem feküdtem, inkább elkínlódtam az időt addig, amíg Apa fel nem kelt.
Utána pörgés volt: melegítettük a vizet a termoszba, szendvicseket kellett gyártani, nekünk is készülődeni kellett és persze Mátét is össze kellett cuccolni.
Sikerült időben, reggel 5-kor elindulni.
Menetközben felkaptuk Mamát is, aztán nekivágtunk a hosszú útnak.
Úgy 2 órás kocsikázás után megérkeztünk Debrecenbe.
Máté szinte végigaludta az utat, amin nem is csodálkozok, hiszen az éjszakai kaja után majd' kirúgta az ágya rácsát jókedvében.
Hatalmas területen rengeteg kórház található egyirányú kis utcákkal. Egy igazi kórház-komplexum tele híres (van ám világhírű köztük) és elismert orvosokkal! Nem is tudtam, hogy ilyen létezik Magyarországon....
Annyiféle intézmény van ott hegyén-hátán, hogy alig találtuk meg a doktor bácsit, aki intézte nekünk ezt a korábbi MR időpontot.
Hosszas keresgélés után megtaláltuk a "célszemélyt", aki elvitt minket a Gyermekklinikára.
Amíg ott vártuk a doktornőt, addig ki kellett cserélni Máté pelusát, mert áradt a gatyójából a kakaszag... :-P
Még jó, hogy teljes felszereléssel és váltóruhával mentünk, ugyanis Pöpike csúnyán összekakálta magát kukactól derékig. Mindig akkor csinál ilyet, amikor nagyon nem kellene!
Pedig annyira odafigyelek a pelusra, hogy jól legyen rajta, épp az ilyen balesetek elkerülése miatt!
Sajnos fürdési lehetőség nem volt :-) , így popsitörlővel kellett Mátét tisztára subickolni.
Hát volt dolgom bőven, ráadásul közben a doktornő is megérkezett és csak ránk vártak.
Ezután bementem Mátéval a rendelőbe, ahol a két asszisztens már tűvel várt minket.
Próbálták Máténak megtalálni a vénáját, de nagyon nem sikerült nekik, így össze-vissza szúrkálták szegény gyerkőcöt. Babó persze végigordította az egészet!
A harmadik sikertelen szúrás után átkísértek minket máshová, ahol valószínűleg egy kicsit ügyesebbek dolgoznak és ott is keresték Máté vénáját.
Először nem sikerült, mert ahogy szúrták, bepuklisodott Babónak és féltek, hogy nem lesz jó, így tettek még egy kísérletet. Az ötödik szúrás sikerült és betették Máténak a branült.
Miután ott végeztünk, átkísértek minket abba az épületbe, ahol az MR-t csinálták.
Kitöltöttem a papírt, aztán egy kis várakozás után Mátéra került a sor.
A body-ját lekapták róla, mert patentos volt, aztán megkapta Máté az altató-szuriját. Végig ott voltam, amíg el nem aludt.
Hú, de rossz volt ezt látni! Még a saját altatásunktól is félünk, akkor meg még jobban, ha az embernek a gyerekéről van szó. Szegénykém hüppögött végig a sok sírástól.
A vizsgálat 10-15 percet vett igénybe.
A végefelé kijött egy doktornő és mondta, hogy minden rendben van. Amikor teljesen kész volt a vizsgálat, mehettem Mátéért, akit már épp szedtek ki a gépből (és még akkor is hüppögött...). Kicsit élesztgették még, de vihettem is egyből a folyosóra.
Az ébredés is elég fura volt. Egy ideig én fogtam Mátét, utána pedig Mama. Mamát kikarmolta (de nem látszott meg), ütötte-verte és kisebb sikítás-szerű hangokat adott ki.
Aztán jött a doktornő és az altató orvos és mondták, hogy nincs nagy baj, mivel semmiféle agyi elváltozás (daganat meg ilyesmi, amitől nagyon féltünk) nincs Máté buksijában, viszont a kisebbik baj az, hogy túl gyorsan szűkült neki a kutacsa (épp, hogy van még neki) és fennáll annak a veszélye, hogy nem lesz hely a növekedő agyának.
Többet nem mondtak, ott hagytak minket kétségek között. Örültünk, hogy nincs daganat Máté fejében, viszont halálra aggódtuk magunkat, hogy mit jelent ez a gyors kutacs-benövés.
Azt mondták, hogy majd megbeszéljük, hogyan legyen a továbbiakban, de meg kell mutatni a neurológusnak, akire délig várni kell (több, mint 2 órát).
Amikor Máté már elég jól észhez tért a nagy kábulatából, visszakísértek minket a Csecsemőosztályra, ahol kapott Babó egy ágyat.
Azt mondta a főnővér, hogy hamarosan kiürül egy kórterem, akkor majd átköltöztetnek oda bennünket. Megint frászt kaptam, hogy minek nekünk külön kórterem, nem akarunk mi befeküdni...
Kaphatott Pöpike teát, aztán tea után egy 1/4 órával kaját is lehetett adni neki.
Mamával felváltva voltunk a szobában, ugyanis egy beteg gyerek mellett csak egy hozzátartózó lehetett.
Azt hiszem, Mama többet volt Mátéval, mint én, mert nekem volt aztán minden bajom! Fáradt voltam, mivel egyáltalán nem aludtam éjszaka, ideges voltam, elkapott a takony-kór is, hányingerem is volt... A legszívesebben összeestem volna...
Amikor Mamával volt Máté a kórteremben, Apával lementünk a kocsihoz. Vettem be egy dilibogyót, mert eléggé fájt már a fejem és pakoltunk be Babónak játékot, pelust, meg ilyesmit, hogy azt felvisszük neki.
Felértünk az emeletre és meglepődtünk, mert Mama eltűnt a gyerkőccel együtt, csak a cumisüvegek voltak ott...
Kérdeztem a nővért, hogy tudja-e, hova lettek, de azt mondta, hogy nekik nincs is Novák Máté nevű babájuk. Megkérdezett még két másik nővért, aztán a harmadik tudta, hogy átmentek a neurológushoz. Elmagyarázták, merre kell mennünk és már szaladtunk is Babó után.
Odaértünk, de a folyosón nem volt ott se Máté, se Mama. Azt se tudtuk, hogy jó helyen járunk-e.
Megálltunk az ajtó előtt, hátha látunk valamit, ha nyílik az ajtó.
Aztán valaki bekopogott, kijött egy nővér és én is gyorsan kaptam az alkalmon, meg is kérdeztem, hogy nincs-e bent véletlenül a fiam.
És bent voltak Mamával! Végre megtaláltuk őket. Bementünk mi is, de akkor már túl volt Máté a szemrevételezésen.
Épp produkálta magát: forgolódott, dumcsizott, sikítozott és fújta a nyálát.
Igaz, már egyszer elmondta a neurológus a dolgokat, de nekünk is elmagyarázta mégegyszer, hogy nincs Mátéval semmi probléma. A kutacsa elég kicsi, de még érzi a varratokat és szerinte nem lesz gond, így nem javasolta a röntgent (hogy fölöslegesen ne sugarazzák Babót).
Nagyon jó orvos-tanárnő a neurológus, nemzetközileg elismert, így azt hiszem, nem nagyon kell kételkednünk a véleményében.
Ezután megint visszamnetünk a Csecsemőosztályra és alig voltam ott pár percet Mátéval, amikor betoppant egy fiatal doktornő, hogy most Ő lesz a kísérőnk és át kell még mennünk a Fül-orr-gégére.
Vártunk ott egy kicsit, mert épp volt bent 2 bácsi, de utánuk egyből bejutottunk.
Rengeteg dolgot kérdezett az orvos (aki szintén tanárnő). Olyanokat, hogy mióta és merre forog Máté, hogyan nyúl a tárgyakért, hogyan fogja őket, a születési körülményekről és még sok-sok mindent, ami eszembe se jut, mert csak úgy pörögtek az események.
Főleg a szemével foglalkozott, azt figyelte, merre hogyan néz (a Nystagmus miatt). Hirtelen nem is tudtam, hogy hol vagyok, azt hittem, a szemészeten ülünk...
Azért később kiderült, hogy a doktornőnek a szemészethez nincs sok köze. ;-)
Máté itt is produkálta magát, egyfolytában rugózott az ölemben, alig bírtam vele.
Lefektették Babót az "ágyra", ott próbált forgolódni. Ketten fogták (az asszisztens és az orvos), hogy ne koppanjon a feje és le ne forgolódja magát.
A végére már nyűgösödött Máté (kezdett éhes lenni), pedig akkor mondott fontos dolgokat a doktornő, így elég nehéz volt figyelni.
Tulajdonképpen ezekkel a vizsgálatokkal azt nézték, hogy korának megfelelően fejlődik-e Máté.
Azért a doktor néni belekukkantott az orrába, fülébe és a torkába is, ahol semmi rendelleneset nem talált.
Miután megkaptuk itt is a papírjainkat, ismét visszamnetünk a Csecsemőosztályra.
Mivel semmi nagy és komoly problémát nem fedeztek fel Máténál, így egy kicsit elengedtem magam és már éreztem, hogy éhes vagyok.
Megint Mamára hagytam Babót, én meg leültem a folyosón és megkezdtem egy szendvicset.
Közben Apa bekukucskált, hogy mit csinálnak Mamáék és látta, hogy valahova elvitték őket. Gondoltuk, hogy kiveszik már végre Máté karjából a branült...
Néhány perc múlva jött is Mama szólni, hogy menjek öltöztetni a gyerkőcöt, mert hazaengedtek minket.
Mivel bent, a kórház(ak) területén parkoltunk, hazafelé a kapunál parkolási díjat kellett fizetni.
Fél óránként emelkedett az összeg, még mondtam is Apának, hogy most biztos ott hagyunk 5000 Ft-ot...
Még a díjbeszedő is meglepődött, mert 5900 Ft-ot fizettünk, amiért bent volt az autó. Iszonyat összeget beszedhetnek a parkolásból...! :-o
Aki csak egy helyre megy, annak nem is kell autóval bemennie, de aki több intézményt is látogat és ráaadásul még babával is van, mint mi, annak elengedhetetlen a benti parkolás.
Hazafelé beájultam egy fél órára a kocsiban. Nem bírtam tovább, teljesen végem volt...
Máté is végigaludta az utat.
Mama még itt maradt nálunk estig, mondta, hogy menjek és feküdjek le, majd Ő eljátszik Babóval.
Délután 5 körül lefeküdtem, de elég nehezen aludtam el, mert alig kaptam levegőt a náthámnak köszönhetően. Még csak kelteni se kellett, 7-kor felébredtem magamtól is, mert már majd' megfulladtam.
Még fáradtabb voltam, mint alvás előtt. Mama maradt fürdetésre is, így semmit nem kellett tennem, csak üldögélni.
Fürdéskor Máté sírdogált, aztán a pelenkázón örült egy kicsit, majd újra benyűgizett.
Nem sokkal 8 után megkapta Pöpike a vacsiját, de hiába tűnt álmosnak, nem ájult be kaja végére.
Sőt! Nagyon is elemében volt. Játszott, nyálat fújt, de a szemei nem ragadtak le (ellentétben a miénkkel)...
A teát hamarosan egyedül fogja inni... :-p
Végül este 10 körül be kellett iktatni még egy vacsorát, mert kaja nélkül nem akart Máté elaludni. Addig nyűglődött, amíg meg nem kapta a tejcsijét.
Nem nagyon csodálkoztam ezen a késői kaján, a mai napon felborult a rend!
Kaja után elaludt Máté a vállamon, azt se vette észre, hogy zsákba zártam és betettem az ágyába....
A vizsgálatok eredménye:
- nincs kóros agytörzsi elváltozás Máté buksijában
- veleszületett Nystagmusa van, ami (sajnos) egész életében megmarad
- a kutacsa nagyon kicsi, de még érezhetőek a "varratok"
Ahogyan az orvosok mondták: nincs nagy baj, de kicsi az van!
Vagyis: nincs daganat, viszont gyorsan szűkül a kutacs...
A vizsgálatok utáni teendők:
-folyamatosan ellenőrizni kell Máté fejkörfogatát, a fejének az alakját és a kutacsát.
-állandóan figyelni kell Máté szemeit: azt, hogy hogyan néz-lát és 1 éves kora körül szemészeti kontrollra kell menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése