Reggel fél 8 után már ott is voltunk a Fejlődés-neurológián. Tök jól működik, számot kell húzni. (Ezt a híres hatvani kórház miért nem tudja megcsinálni???) Be is mentünk elsőként, pedig azt hittem, hogy ezren lesznek és ott ülünk majd egész nap. Először megultrahangozta a doktor bácsi Máté kobakját. A fejében minden okés volt. Ezután vetkőzni kellett és jól megtornáztatta Babót. Fel se tudom sorolni, mi minden történt akkor Babóval, de szerintem Máté se nagyon fogta fel azt az esemény-sorozatot. Az biztos, hogy megkocogtatta a térdét a doki kiskalapáccsal, ijesztgette hangos tapsolással, ülőpozícióba húzta, csinált olyan lebegő fogást is (vagy mit...), amit nekünk is kell itthon. Hasratette (hadd kússzon), repülőset játszottak (szegény gyerkőc a doki egyik tenyerén hasalt) és még járkáltatta is Mátét. Mi meg rémülten néztük Apával, hogy pár pillanat leforgása alatt mennyi minden történt Babóval. Itthon úgy bánik az ember a gyerekével, mint a hímes tojással, a neurológián meg csak úgy dobálják! Nekem tetszett a dolog (bár nem engem dobáltak), de azért ennnnnnyyyyyire bátran biztos nem tudnék hozzányúlni a gyerekemhez. Hát igen, aki érti a dolgát.... Szóval a végeredmény: semmi baja Máténak. Mondtam, hogy tornáztatnunk kell, a doki meg azt válaszolta, hogy azt csinálunk vele, amit akarunk, mert ez a gyerek egészséges! :-)
Az orvos véleménye: sensomotoros szabályozásában kezelést igénylő, durva zavar nem észlelhető. Enyhe tónusfokozódás, élénk asymetricus reactio, nem kórjelző. Fejtartása jelenleg stabil. Neurotherápiát nem igényel. Kontroll: probléma esetén.
Meg is lepődött egyébként az orvos, hogy miért utaltak be oda minket. Na meg azon is meglepődött kicsit, hogy ennyi idősen mekkora ez a gyerek... :-))
Elég hamar végeztünk, nem sokkal 9 után már itthon is voltunk. A kaját a kocsiban ejtettük meg, mert Máté nem bírta ki hazáig. Itthon viszont teát ittunk... nem is keveset. Ezután negy nehezen (és ismét egy kis rásegítéssel) elaludt.
Fél 1-kor fel kellett kelteni Babót, mert mennünk kellett a doktor nénihez, hátha megérkezett már a széklet-tenyésztés eredménye. Most nem babakocsikáztunk, mert Apa nem érezte túl jól magát, így kocsival mentünk, Babót meg betettük a hordozóba. Tetszett neki a dolog, jól érezte magát benne...
Azt mondta a doktor néni, hogy a babák székrekedése bogyós, tehát az tuti nincs nekünk. Annyi az egész, hogy meg kell tanulnia Máténak kinyomni a kakát. Hiába sír nagyokat, neki kell kipakolni a cuccot, előbb-utóbb joban fog menni a dolog... :-O Popsitörlővel lehet neki nyomni kicsit a végbél környékét, ha már nagyon szenvedne...
Maradunk a Beba tápszernél... egyelőre úgy néz ki.
A Smecta-t még 2-3 napig lehet Babónak adni. Attól olyan szép szürkét kakált reggelre a gyerkőc, hogy azt az anyagot még egy kőműves is megirigyelte volna...! :-D
Ja, és hát eredmény persze nincs! Már több, mint 1 hete postára dobtam a kakát és még mindig semmi... , így aztán hétfőn ismét be kell ugranunk, hogy küldtek-e már valamit. Ez őrület! Már egy ideje csak orvostól orvosig járkálunk. Fárasztó ám, de nagyon!!!
Miután hazaértünk az orvostól kellett a tea Babónak nagyon. Ezután be is szunnyadt. Fel-felnyöszörgött, de azért egy kicsit tudott pihenni.
Este 5 után jött Mama, mert nekem mennem kellett fodrászhoz, Apa meg elment az ügyeletre (pedig egész nap mondtam, hogy menjen orvoshoz...). Úgy adtam át Mamának Babót, hogy vigyorgott és örült a bocijának, de amint elindultam itthonról, máris elkezdte az ordítást. Egész végig bömbölt, kb. 10-15 percet pihent, de akkor is felébredt az állandó szipogására. Apa meg nem foglalkozhatott vele, mert olyasmi vírusos valamije van, mint nekem volt 2 hete és eltiltotta Mátétól az orvos... :-O Amikor hazaértem, addigra kajaidő lett. Úgy döntöttünk, hogy először fürdés lesz, legalább Mama tud segíteni, mert ugye Apa kilőve. Fürdés után Mama meg akarta etetni, de megint elkezdte Babó a feszengést és az ordítást. Addig, amíg Mama rázta a sejhajt, addig gyorsan megvacsiztam, utána átvettem Babót. Akkor már kicsit nyugisabb volt a helyzet és mire a vállamra került, már csak szipogott. Megetettem, volt egy kis büfi és betettem az ágyba, hátha elszenderedik. Pár perc szenvedés után sikerült neki elaludnia.
Már úgy sajnálom szegény gyereket, rossz nézni, ahogy lilul a feje (és szinte az egész kicsi teste) a nagy kiabálástól! Már nagyon várom, hogy vége legyen ennek a fájdalmas időszaknak. Olyan szörnyű, hogy ezt az érdekes, világot felfedező időszakot beárnyékolja az emésztőrendszer éretlensége. Annyi mindennek tudna/tudnánk most örülni, erre ilyen nehéz napokat kell átélnünk (arról nem is beszélve, hogy Apával felváltva dőlünk ki valami betegség miatt..).
Kistöki most jön rá, hogy van keze, van lába, van hangja és arra, hogy Ő is él, vagyis szépen elkezdett szocializálódni, válaszokat küld, üzeneteket fogad.
....És mindezt alig tudjuk élvezni, mert nyomorgatja a pocit a fájdalom. :-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése