2010. október 2.

Reggel 3/4 8-kor keltünk.
Nem sokkal tejcsizés után már meg is érkezett a kaka.
Azt hiszem, jól döntöttem, hogy visszaraktam a régi cumifejet, mert így többet iszik Máté és ezáltal a kakája is olyan, mint régebben (a csőrös cumifej miatt kevesebbet ivott és a kaka is kevesebb volt meg ragacsosabb).
Miután átöltöztünk, összerámoltunk, dobtunk egy adag ruhát a mosógépbe, majd készítettünk reggelit a munkás népnek (Apa és a kőműves). :-p

Amíg összedobtam néhány bundás kenyeret, addig számtalanszor kellett Mátéval összetűzésbe kerülnöm!
Állandóan azt csinálja, amit nem szabad és hiába mondtam el már 25milliószor, hogy mit miért nem és mit miért hogyan..., nem érdekli! Amit Ő akar, azt nagyon akarja, de sajnos így nem lehet haladni itthon a mindennapos dolgokkal. Kezdem elveszíteni a türelmemet és néha úgy érzem, megőrülök.
Ráadásul teljesen magamra maradtam ezzel a problémával, mert Apa is kiesik a gyereknevelésből! Amióta megsokszorozódott a kinti meló (fatároló, kémény, kazán...), azóta legfőképp csak fürdéskor foglalkozik Mátéval. Jelen pillanatban nem sokkal másabb a helyzetem, mint egy egyedül álló anyáé... :-o
Nagyon nehéz, fárasztó és idegtépő egy ilyen akaratos gyerekkel a napi 23 órás szolgálat!
Amíg a fiúk kajáltak, addig elmosogattam, majd Pöpössel mi is asztalhoz ültünk.
Ezután felöltöztünk és kimentünk a levegőre. Először dzsekit adtam Mátéra, de aztán olyan szépen kisütött a nap, hogy az soknak bizonyult és inkább csak egy mellényt kapott (ami már éppen hogy csak összeér rajta).

Szaladgáltunk az udvaron, a járdán és az utcán is, megcsodáltuk a szomszéd hatalmas szőrös-bundás kutyáját és közben nem győztem okítani Mátét, hogy másnak a kerítésébe nem kapaszkodunk és nem nyúlunk át azon, mert előfordulhat, hogy megharapja a kicsi kezeit egy kutya...
Sajnos vagy nem, de Máté nem igazán tart a kutyáktól. Örülök, hogy Boscoval jól megértik egymást és a környék összes (gazdival rendelkező) kutyáját is szereti és megsimogatja, de félek, hogy ebből még egyszer baj is lehet. Bár, remélhetőleg idővel meg tudom majd neki tanítani, hogy a kutyákban nem lehet teljesen megbízni..., még akkor sem, ha az az ember legjobb barátja...!
Ezután a fűben rohangáltunk, majd kiültünk a nagy hintára. Lökdöstem magunkat előre-hátra, közben folyamatosan mondtam a "Hinta-palintát" és Máté meg is lassult. :-)
Hosszas hintázás után még biciklizni is kellett, de akkor már annyira fáradt volt Pöpös, hogy meg se mukkant.
Azzal sem volt gond, hogy be kellett jönni! Kivettem a bringából és meg sem mozdult a karjaimban.
Miután bejöttünk és kezet mostunk, gyorsan elővettem az ebédet és csináltam mellé egy kevés tejet is.
Máté egyből ráfókuszált a tejre és azon kívül mást nem is kért, hiába próbálkoztam.
Kaja után babakocsival tettünk egy-két kört a házban és már aludt is Pöpike.
Betettem az ágyába, de alig telt el 30-40 perc, már fel is sírt.
Átmentünk a hálóba, ledőltünk a nagy ágyra és kb. 10 perc sírdogálás után szunyált még 1 és 3/4 órát!
Azt hiszem, végleg felhagyok a reménnyel, hogy Máté a rácsos kiságyban fog aludni. Ha odateszem, tuti, hogy sírás lesz belőle... :-o

Ébredés után játszott Máté egy keveset, aztán uzsonnára megevett egy tejszeletet és egy túró rudit, majd kimentünk az udvarra.
Apáék nagyon sokáig melóztak, hogy be tudják fejezni a kéményt, így Tomi (a kőműves) nem is tudott busszal hazamenni Hatvanba.
Miután rákerült a "kalap" a kéményre és Tomi összeszedegette a cuccait, bepattantunk a kocsiba, de az nem akart elindulni....
Apa hosszú perceken át próbálkozott, mire végre beröffent a járgány! Valami elektronikai turpisság lehet a dolgok mögött.
Ezután elindultunk és hazavittük a kőművest, de Apa nélkül (mert Ő szedte szét a tetőn az állványt).
Tomit szinte csak kidobtuk a kocsiból, még véletlenül sem állítottam le az autót, nehogy ott ragadjunk... :-p
Hazaértünk, még kerültünk néhány kört az udvaron, majd elindultunk befelé. Könyörgés nélkül, első szóra!!! Hát ilyen se történt még! :-))
Vacsora után fürdés következett, majd egy rövid játék, aztán megcsináltam Pöpösnek a tejcsijét.
Az utóbbi időben mindig a nappaliban issza meg a nap végét jelentő tejadagot (aztán megyünk aludni), de ma másképpen történtek a dolgok.
Máté kézen fogott, áthúzott a hálóba (az is ritka, hogy a gyerkőc húz engem és nem fordítva!), befészkelte magát az ölembe, magára húzta a takarót és megitta a tejcsijét! :-D
Azt hittem, ezek után az alvás is simán megy, de tévedtem! És még hogy mekkorát!
Máté nem akart elaludni! Már Apa is lefeküdt és teljes volt a sötétség a házban, de Máté még akkor is kolbászolt az ágyban ide-oda...
Nagyon sokáig (kb. 1 órán keresztül) csak helyezkedett, gurult jobbra-balra, nevetgélt és dumálgatott.
Végül valamikor 11 óra körül leragadtak a szemei és aludhattunk nyugodtan...